Hírek

Elsősorban a néhai Gyires Béla matematikus által művelt tudományágak és azok alkalmazási területén elért kimagasló tudományos eredményeknek köszönhetően a Debreceni Egyetem Informatikai Kar tudományos és pályázati dékánhelyettese, Harangi Balázs érdemelte ki idén az MTA Gyires Béla-díját. Az elismerés nem csak az eddigi tudományos sikereknek szól, hanem a jövőbe fektetett bizalom jele is – tette hozzá a kar dékánja.

Koszorúzással, díjátadóval tisztelgett Kiss Lajos nyelvész, a 20. századi magyar nyelvtudomány kiemelkedő alakja előtt a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Magyar Nyelvtudományi Tanszék. A 2026. június 2-án rendezett ünnepség keretében vehette át az akadémikusról elnevezett rangos elismerést, a Kiss Lajos-díjat Kovács Éva, a tanszék adjunktusa.

Magyar származású amerikaiak tettek látogatást hétfőn a Nyári Egyetemen. Az Egyetem téri campussal és a magyar nyelv tanulásának metodikájával ismerkedtek a nap folyamán, majd a város látványosságait tekintették meg. Magyarországi útjukon a régió számos pontját érintik, többek között Tarcalt, Mádot, Szilvásváradot és Boldogkőváralját is.

Készen áll az év legmisztikusabb és legőrültebb éjszakai kalandjára? Nyílnak a pincék, élednek a dűlők: június 19. és 21. között ismét Mád lesz a borkultúra és a kalandvágyók központja. A Debreceni Egyetem Mádi Bor Akadémiája és a Mád Hegyközség közös rendezvénye idén egy rendhagyó, adrenalinnal fűszerezett éjszakai csapatversennyel egészül ki.

Tizenhárom egészségtudományi és öt társadalomtudományi témájú dolgozat olvasható abban a nemrég online megjelent kötetben, melyben az Egészségtudományi Kar hallgatói által a Tudományos Diákköri Konferencia legutóbbi kiírására elkészített kutatások kaptak helyet. A kötetbemutatón több egyetemista személyesen is bemutatta tudományos munkájának eredményeit.

Hazai és határon túli egyetemek hallgatói mérhették össze tudásukat a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán rendezett VI. Ács Antal Esettanulmány Megoldó Versenyen. A csapatok egy komplex logisztikai kihívásra kerestek gyakorlati és innovatív válaszokat, miközben problémamegoldó, kommunikációs és stratégiai készségeiket is bizonyították.

A Debreceni Egyetem hallgatója, Békési Gergő idén is magabiztosan nyert férfi egyéniben a MATE Cross Run Terep-akadályfutó Versenyen és Egyetemi Bajnokságon. A kaposvári viadalon majd’ ötszázan indultak, intézményünkből harmincan vettek részt a megmérettetésen.

Középpontban a debreceni közösségi közlekedés és városi mobilitás fejlesztése: 37 csapat versengett a döntőbe jutásért május 20-21-én, szerdán és csütörtökön a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. és a Debreceni Egyetem Innovációs Ökoszisztéma Központja által közösen szervezett kétnapos ötletversenyen.

Jelentős mérföldkőhöz érkezett a Debreceni Egyetem sürgősségi orvostani képzése, miután a napokban sikeres szakvizsgát tett a kilencvenedik sürgősségi szakorvos. Az intézményben 2014-ben útjára indított oxyológia és sürgősségi orvostan szakvizsgáztatás mára meghatározó szerepet tölt be a magas színvonalú sürgősségi betegellátás szakember-utánpótlásának folyamatos biztosításában.

Milyen gazdag múlttal rendelkezik Debrecen fürdőkultúrája, mivel jár a világ fejletlenebb részein a divatipart egyre inkább jellemző fast fashion üzleti modell, milyen volt a 90-es években a maffiavilág Dunaszerdahelyen és miként szerepeltek a Debreceni Egyetem hallgatói a MEFOB-on. Egyebek mellett erről ír a Debreceni Egyetem lapja, az Egyetemi Élet új száma.